Egy öreg és egy fiatal mentett parlagi sas térhetett vissza a vadonba!

Parlagi sas újra szabadon

2019.11.07.

Természetvédelmi együttműködés eredményeként két olyan fokozottan védett parlagi sast engedtünk szabadon a felépülésüket követően, amely európai állományának kétharmada Magyarországon fészkel. Korábban mindkét madarat legyengülve, röpképtelen állapotban találták.

Már megint tömeges sasmérgezés – de most máshogy

A 2017-ben brodifakum mérgezésben elpusztult parlagi sas

2019.10.14.

A korábbi években sokszor, legutóbb három hete halhattunk mérgezés miatt elpusztult sasokról, amelyek szinte kivétel nélkül a ragadozókra irányuló illegális pusztításnak estek áldozatul. Ez ellen több esetben hatásosan sikerült fellépnie az MME-nek, a természetvédelmi szervezeteknek és a hatóságoknak, így ezek előfordulása jelentősen csökkent a 2011-2013-as időszakhoz képest.

Megmérgeztek egy teljes parlagisas-családot. A természetvédelmi kár 4 millió forint.

2019.09.17.

Augusztus 17-én, Békés-megyében lakossági bejelentés alapján értesült a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság természetvédelmi őrszolgálata ragadozómadarak pusztulásáról. A helyszínre érkező természetvédelmi őr két kifejlett parlagi sas teteme mellett megtalálta a nemrég kirepült két fiókát is, így a teljes parlagisas-család áldozatul esett.

Oldalak