Elkészült a 2023. évi 20. Országos és 6. Pannon-régiós Sasleltár

2023.03.02.
Az Európai Unió által támogatott PannonEagle és SakerRoads LIFE projektek keretében - 2018 óta immáron hatodik alkalommal - a környező országok természetvédelmi szervezetei és szakemberei is csatlakoztak, így most ismét a Kárpát-medence közös téli „sastérképe” készülhetett el, a részben ködös időjárás ellenére is több mint kétezer sas és több mint kétszáz sólyom megfigyelésével.

A mintegy 400 magyar, szlovák, cseh, osztrák, szerb és román madártani szakember az egy időben végzett megfigyelések miatt „sasszinkronnak” nevezett számláláson a Kárpát-medence szinte valamennyi jelentős sas- és sólyomtelelőhelyét felmérte, így a lehető legpontosabb képet kaphattuk a nálunk tartózkodó ragadozómadár-fajokról és ezek egyedszámáról.

 

Magyarországi sasleltár

A hazai megfigyelések 3 470 db 2,5x2,5 km-es UTM négyzetet (az ország területét felosztó rácsháló "szemek") érintettek, amely összesen mintegy 21 700 km2-t, azaz az ország területének közel 23%-át fedték le. A felmérések természetesen a legjobb sasélőhelyekre koncentráltak, így a sasfajok szempontjából az országos állomány jelentős részét megfigyelték.

A résztvevők összesen 1 113 rétisas, 660 parlagi sas, 5 szirti sas és 11 fekete sas megfigyelést rögzítettek (fontos megjegyezni, hogy egy-egy átmozgó példányt a felmérők több alkalommal is rögzíthettek egymáshoz közeli négyzetekben, így a megfigyelések száma meghaladhatja a valódi egyedszámot). A madarászok különös figyelmet fordítottak a nagytestű, fokozottan védett sólyomfajokra is, így 63 kerecsensólymot és 54 vándorsólymot is sikerült megfigyelni.


A fokozottan védett sasok és a sólymok egyedszáma jelentősen megnőtt az elmúlt
négy évtizedben hazánkban, azonban még ma is ritkák 
– a legjobb élőhelyeken
is átlagosan 2 400 focipályányi területet bejárva találkozhatunk egyetlen sassal,
míg a nagy sólymok esetében ehhez már közel 37 000 focipályányi területet
kell átlagosan átvizsgálni (forrás: MME Monitoring Központ)

 

A magyarországi felmérés - a korábbi évekhez hasonlóan - mind a 17 nálunk telelő ragadozómadár-fajra kiterjedt és összesen 9 849 megfigyelést sikerült rögzíteni a szakembereknek:

  1. rétisas (1 113 pld.)
  2. parlagi sas (660 pld.)
  3. fekete sas 11 pld.)
  4. szirti sas (5 pld.)
  5. kerecsensólyom (63 pld.)
  6. vándorsólyom (54 pld.)
  7. kis sólyom (20 pld.)
  8. barna kánya (9 pld.)
  9. vörös kánya (78 pld.)
  10. barna rétihéja (185 pld.)
  11. kékes rétihéja (1 243 pld.)
  12. héja (49 pld.)
  13. karvaly (254 pld.)
  14. egerészölyv (6 367 pld.)
  15. gatyásölyv (280 pld.)
  16. pusztai ölyv (6 pld.)
  17. vörös vércse (1 378 pld.)

Az adatok megyei bontása itt nézhető meg >>

 

Kárpát-medencei sasleltár

A hat résztvevő közép-európai ország összesítésében 1 360 rétisast és 807 parlagi sast, 9 szirti sast és 12 fekete sast figyeltek meg. A felmérés során összességében 17 ragadozómadár-faj 15 022 példányát figyelték meg a szakemberek:


1. Parlagi sasok megfigyelési adatai a Pannon-régióban
(forrás: MME Monitoring Központ)


2. Rétisasok megfigyelési adatai a a Pannon-régióban
(forrás: MME Monitoring Központ)


3. Szirti sasok megfigyelési adatai a a Pannon-régióban
(forrás: MME Monitoring Központ)


4. Fekete sasok megfigyelési adatai a a Pannon-régióban
(forrás: MME Monitoring Központ)

 

  1. kerecsensólyom (98 pld.)
  2. vándorsólyom (69 pld.)
  3. kis sólyom (37 pld.)
  4. barna kánya (10 pld.)
  5. vörös kánya (120 pld.)
  6. barna rétihéja (330 pld.)
  7. kékes rétihéja (1 515 pld.)
  8. héja (63 pld.)
  9. karvaly (345 pld.)
  10. egerészölyv (7 950 pld.)
  11. gatyásölyv (323 pld.)
  12. pusztai ölyv (6 pld.)
  13. vörös vércse (1 968)

Az adatok országonkénti bontása itt nézhető meg >>

Köszönjük a sasszinkronban résztvevő szervezetek és megfigyelők munkáját!

Szervezetek

  • Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME)
  • Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság
  • Balaton-Felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság
  • Bükki Nemzeti Park Igazgatóság
  • Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság
  • Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság
  • Fertő-Hanság Nemzeti Park Igazgatóság
  • Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság
  • Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság
  • Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság
  • Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság
  • Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság - Természetvédelmi Őrszolgálat
  • Raptor Protection of Slovakia
  • Bird Protection and Study Society of Serbia (Društvo za zaštitu i proučavanje ptic ab Srbije),
    Institute for Nature Conservation of Vojvodina Province (Serbia)
  • BirdLife Österreich, WWF Österreich (Austria)
  • Česká Společnost Ornitologická (BirdLife Czech Republic)
  • "Milvus Group" - Bird and Nature Protection Association (Romania)

Magyarország
Adorján Ágnes, Agócs Péter, Albert András, Antal András, Antoni Gyula, Árvay Márton, Bagyura János, Balázsi Péter, Bálint Gábor, Balla Tihamér, Balogh Gábor, Bank László, Barati Sándor, Bárdos Tibor, Barna Péter, Bartha Csaba, Bártol István, Benke Szabolcs, Berdó József, Berecz Tibor, Berényi Zsombor, Béres István, Bessenyei László, Biró Csaba, Bodics Dániel, Bodó János, Bodor Ádám, Bodzás János, Boldog Gusztáv László, Borbás Katalin, Borbáth Péter, Borza Sándor, Bozó László, Bozsaky Bonifác, Bődör Bence, Bukor Zoltán, Búzás Előd, Czifrák Gábor, Czikora János, Császár Zsolt, Cseh Judit, Csempesz Sándor, Cser Szilárd, Cserép György, Cserepes Miklós, Csesznik Bence, Csibrány Balázs, Csitneki Balázs, Csonka István, Csonka Péter, Danku János, Dányi Ádám, Dávid Jenő, Demeter Iván, Dénes János, Dombi Imre, Dr. Damacz Kornél, dr. Lőkkös Andor, Druzsbaczky Ildikó, Ecsedi Zoltán, Faragó Ádám, Fatér Imre, Fehér József, Fejes Éva, Fenyősi László, Fenyves Ervin, Filep Attila, Filkus István, Flesch Márton dr., Forgách Balázs, Forintos Nikolett, Forintos Viktor, Gál Lajos, Gaszler Péter, Gebei Lóránt, Gilányi Gábor, Góczán Éva, Görögh Zoltán, Gruber Ágnes, Gyarmati Gábor, Gyömbér Zsolt, Győrfy Hunor, Győrig Előd, Gyukics Gellén, Gyuricza András, Habarics Béla, Hajdú Tamás, Halmos Gergő dr., Halpern Bálint, Hanyicska Zsolt, Harsányi Dezső Attila, Harsányi Krisztián, Heincz Miklós dr., Herczeg Ferenc, Hoffmann Károly, Homoki Károly, Horváth Balázs, Horváth Csaba, Horváth Gábor, Horváth Márton dr., Horváth Tibor, Hődör István, Huber Attila, Hugyecz Angéla, ifj. Homoki Károly, Illés Péter, Illyés Evelin, Illyés Zoltán, Jandrasits László, Jóna Zoltán, Jordán Mária, Juhász Benedek, Juhász Lilla, Juhász Tibor, K. Szabó Attila, Kagyerják Pál, Kajtár Bence, Kaposvári Marcell, Karcza Zsolt, Kasza Ferenc dr., Kasztner Lilla, Katona József, Kazi Róbert, Kéki Eleonóra, Kelemen András dr., Kelemen Éva dr., Kepes Zsolt, Kern Rolland, Kis István Péter, Kis Márton, Kispál Gyula, Kis-Rózsa Valentina, Kiss Ádám, Kiss Ferenc, Kiss Orsolya dr., Klébert Antal, Kleszó András, Kocsán Gábor, Kókai Ákos, Kókai Károly dr., Kókai Szabolcs, Koleszár Sándor, Kónya József, Korom István, Kosztolányi László, Kovács András, Kovács Gergely Károly, Kovács Sándor, Kozma László, Králl László, Krempf István ifj., Krusinszki Ferenc, Kun Zoltán, Laczik Dénes, Lajter Edina, Láng Katalin, László Csaba, Lelkes András, Lengyel Tibor, Lovas István, Lovászi Péter, Magos Gábor, Magyari Máté, Maknics Katalin, Marik Pál, Marosi Beáta, Máté Rudolf, Meiszterics Zoltán, Mester Béla dr., Mesterházy Attila, Mészáros Csaba, Mezei János, Mikucza László Zsolt, Móczár Balázs, Mogyorósi Sándor, Molnár Ádám, Molnár Dániel, Molnár Géza, Molnár László, Molnár Márton, Molnár Máté, Molnár Melinda, Monoki Ákos, Monori György, Morandini Pál, Mórocz Attila, Nagy Gábor, Nagy Sándor, Nagy Sándor András, Nagy Tamás, Nagy Zsolt, Nagygyőry Anna, Németh András, Németh Zoltán dr., Németvári Nóra, Novotny Zsolt, Nyáry Zsigmond, Ócsai Péter, Oláh János, Omajtényi Imre, Oroszi Zoltán, Ottó Erzsébet, Ölveczki Gyula, Ősz Gusztáv, Őze Péter, Palatitz Péter dr., Palcsek István Szilárd, Pálfy Andrea Anna, Pálinkás Andor, Pálinkás Csaba János, Papp Ferenc, Papp Sándor, Paráda Zsolt, Péntek István, Pigniczki Csaba dr., Pitó Andor, Polgár Márta, Polyák Ferenc, Pompola Krisztián, Pongrácz Ádám, Práger Csaba, Právics Márk, Prommer Mátyás, Puskás József, Rába Veronika, Riezing Norbert, Rimóczi Árpád, Rottenhoffer István, Sallai Zoltán, Sápi Tamás, Sári Gergő, Sasvári János, Schmidt András, Schmidtné Kővári Ilona, Schneidler Viktor, Schurk László, Sebe Krisztina dr., Selmeczi-Kovács Ádám, Seres Nándor, Serfőző József, Simay Gábor, Simon Orsolya, Sipos Tibor, Somogyi Balázs, Somogyi Csaba, Somogyi István, Somoskői Péter, Soós Gábor, Sprenczné Kovács Anett, Staudinger István, Stinner Bálint, Stölkler Nándor, Szabó Antal, Szabó Attila, Szabó Ferenc, Szabó Gitta, Szabóné Balázs Beáta, Szalai Gábor, Szász Benedek, Szász Előd, Szatóri János, Szegedi Fruzsina, Szegedi Zsolt, Székely Balázs, Szél Antal, Szelényi Balázs, Széles Tamás, Szelle Ernő, Szentirmai István dr., Szentmihályi Gábor, Szép Tibor dr., Szilágyi Alexandra, Szilágyi Attila, Szinai Péter, Szitta Tamás, Szokács Krisztián, Szűcs Roland, Takács Árpád, Takács Péter, Takó Miléna, Tallósi Béla, Tamás Ádám, Tar János, Tari Klaudia, Tarján Barna, Tihanyi Gábor, Timon Dávid, Tislér Péter, Tokody Béla dr., Tóth Csaba dr., Tóth Imre, Tóth Kornél, Tóth László, Tóth Mihály, Tóth Pál, Tóth Tamás József, Tóth-Horváth Sándor, Török Tamás, Turny Zoltán, Udvardy Ferenc, Ujfalusi Sándor, Utassy Bence, Vámos Csenge, Varga László, Varga Péter ifj., Vasas András, Vásony Petra, Vass Roland, Vassné Tóth Brigitta, Vasuta Gábor ifj., Vetró Gábor, Vigné Priznicz Tünde, Viszló Levente, Vizes Tibor, Völgyi Sándor, Wágner László, Wilhelm Ákos Sándor, Zákány Albert, Zalai Tamás, Zelenák Attila, Zvara Gábor.

Szlovákia
K. Bacsa, R. Borský, D. Briedik, J. Brndiar, R. Cáfal, J.Cižniar, M. Danilák, M. Dobrý, A. Dúbravský, P. Ďurian, P. Fock, R. Frendák, R. Galáš, M. Gális, Š. Granec, E. Gulák, S. Harvančík, M. Hrabovszki, Tomáš Hulik, J. Chavko, S. Kováč, Z. Lančaričová, B. Landsfeld, J.Lengyel, J. Lipták, B. Matejovič, L. Moncman, I. Moncmanová, V. Nemček, L. Prešinský, R. Slobodník,  A. Sokolíková, S. Šaranová, L. Šnírer, E. Filipovičová, Ľ. Vadel, T. Veselovský (Raptor Protection of Slovakia WEC 2023), L. Braniš, J. Gúgh, K. Hlásniková, P. Chrašč, R.Jureček, D. Kerestúr, M. Mišík, R. Oblak, M.Olekšák, A. Potaš, A. Prágr, M. Repel, T.Tedla, R. Vaclav (Ornithological database Aves symfony).

Ausztria
Gabor Wichmann, Hans-Martin Berg, Michael Bierbaumer, Lisa Lugerbauer, Michael Dvorak, Harald Grabenhofer, Rupert Hafner, Johannes Hohenegger, Benjamin Kness, Matthias Schmidt, Markus Schneider, Lukas Strobl, Heinz Wegleitner, Stefan Wegleitner, Beate Wendelin, Miriam Schindler, Arno Cimadom, Lukas Vendler and obsevers of Water Bird Census & Ornitho.at.   

Csehország
Petr Berka,Gašpar Čamlík, Přemysl Heralt, David Horal, Jaroslav Kouřil, Marek Palička, Jiří F. Pavelka, Ondřej Ryška, Leoš Řičánek, Pavel Štěpánek, Vladimír Gahura, Rudolf Jureček.

Szlovénia
Anja Bolčina, Barbara Ploštajner, Bojan Colnik, Borut Domitrovič, Branko Pisanec, Dejan Bordjan, Dejan Rocner, Ema Jevšnik, Franc Bračko, Gregor Bernard, Gregor Domanjko, Jan  Ojznikar, Janez Leskošek, Janez Leskožek, Karmen Jazbinšek, Katja Logar, Luka Božič, Matjaž Kerček, Moja Kunst, Nataša Bavec, Nejc Klavžar, Pavel Šet, Peter Kunst, Robi Gjerkjek, Sandra Kontrec.

Szerbia
Ákos Harkai, Aleksandra Keča, Aleksandra Zavišin, Aleksandar Marković, Attila Agošton, Bruno Sokola-Šimon, Bojan Radeka, Boža Mojović, David Grabovac, Danka Jaksic, Damir Trnovac, Danjo Bilek, Darko Lazarevič, Dimitrije Radišić, David Grabovac, Dragica Šešić, Ivana Obrenov, Ivan Vezenković, Jasna Mareš, Kristina Jovičić, Kőrösi József, Sihelnik Levente, Sekereš Ljubica, Ivić Ivanišević, Lola Grbić, Lorand Vig, Maja Brzak, Marina Đurovka, Marko Šćiban, Marko Ostojić,  Marina Đurovka  Milan Ružić Máté Lukács Róbert Mirjana Rankov Miloš Miroslav Dudod   Mirjana Maćaš  Miroslav Mareš  Milivoj Vučanović   Nenad Spremo    Nikola Veljković, Oto Sekereš, Pavle Đukić, Radislav Mirić, Sekereš Oto, Sever Nagulov, Stefan Prekajski, Szokola-Simon Brúnó, Srđan Čuturilov, Teodora Jakšić, Tibor Rekecki, Vilmos Brakoci, Vlada Mavrenović, Vlasta Milenković, Zorana Nikodijević.                                                                      

Románia
Nagy Attila, Daróczi J. Szilárd, Buslig Johanna, Papp Edgár, Bărbos Lőrinc.
 

 

Árvay Márton – Görögh Zoltán – Horváth Márton – Nagy Károly