A 2018-as költési szezon eredményei

2018.10.05.

Lezárult a 2018-as költési szezon, a számok alapján sikeres időszakot tudhat maga mögött a hazai parlagisas-állomány.

Valószínűleg a március végi rossz időjárásnak köszönhető, hogy a madarak átlagosan 1-2 héttel később kezdtek költésbe, de ez nem befolyásolta a költési sikert, mely valamelyest a sokéves átlag felett volt.
A természetvédelmi őrszolgálat tagjai és számos önkéntes segítségével végeztük munkánkat, így Magyarországon sikerült idén 252 territóriumot feltérképezni, melyben 245 fészeképítő párt figyeltünk meg. Ebből 225 pár kezdett költésbe, és 178 pár sikeresen nevelt fiókát. Összesen 314 parlagi sas fióka hagyta el sikeresen a fészkeket. A fiókák közül 145 egyed kapott egyedi jelölő gyűrűt és 12 madárra jeladó is került.


A fészekben talált zsákmánymaradványok és a genetikai mintavételhez összegyűjtött
parlagi sas tollak (Fotó: Horváth Márton).

Az idei év szenzációja egy négy fiókás költési kísérlet volt Csongrád megyében, hiszen Magyarországon most először próbálkozott bizonyítottan parlagi sas négy fióka felnevelésével és a világban is csak 1-2 dokumentált eset ismert. A négy fiókából három sikeresen kirepült, a negyedik fióka sajnos elpusztult, mire a kollégák gyűrűzni mentek.


A három fióka gyűrűzés után és a negyedik fióka maradványai (Fotó: Horváth Márton)

Köszönjük mindenkinek, aki részt vett az idei terepi munkában!

Nike Phantom Vision DF SG